Blauburger

A Blauburger egy kékszőlőfajta, amelyet kisebb területen termesztenek Ausztriában és Magyarországon. Nem szabad összekeverni a Blauburgunder vagy Kékburgundi fajtával, amely az osztrák, illetve magyar szinonimája a Pinot noir-nak.
A Blauburger a Kékoportó és Kékfrankos keresztezése. A keresztezést Dr. Fritz Zweigelt hozta létre 1923-ban a Klosterneuburg-ban (Austria) a Höhere Bundeslehranstalt und Bundesamt für Wein- und Obstbau (HBLAuBA) intézetben.

Szőlő és termesztése

A Blauburger jó hozamokat ad, ellenáll a szürke rothadásnak, de érzékeny a lisztharmatra. Erős növekedésű, ritka vesszőzetű. Zöld munkája átlagos, hónalj hajtásokon sok másod termést hoz. Levele nagy, sötétzöld, vastag, bőrszerű szövetű, sima felületű, alig tagolt. Levélszéle csipkés. Levéllemeze összehajló. Fonáka serteszőrös, erei zöldek. Fürtje közepes méretű (120 g), tömött, kúp alakú, némelykor mellékfürttel. Bogyói kicsik, gömbölyűek, kékes-feketék, feltűnően hamvasak, vékony és rágós héjúak, lédúsak. Jó évjáratokban szeptember első heteiben szüretelhető 20-as mustfokkal és 6-7-es savtartalommal.

Cabernet Franc

A cabernet franc vagy cabernet frank világfajtának tekinthető a szőlőfélék (Vitaceae) családjába, a bortermő szőlőkhöz (Vitis vinifera) tartozó vörösborszőlő, nemzetközi besorolás szerint a „nagy” kékszőlő fajták egyike. Ma a bordeaux-i borvidék hat legkiterjedtebb termőterületű vörösborszőlő fajtájának egyike (a további öt a cabernet sauvignon, merlot, carmenère, malbec és a petit verdot), a híres francia cuvée borok meghatározó szőlőfajtája. (Gyakran a cabernet sauvignonnal elegyesen ültetik.) Bora kiváló, fajtajelleges, sokrétegű: az érett gyümölcsösség mellett kellemesen fanyar, nagy extrakt tartalmú, bársonyos, sötét bíbor színű, ideális vörösbor.
Magyarországon is régóta ismert, mindig különlegességnek számított; az egri bikavér egyik alkotó fajtája.

Jellemzői

Tőkéje közepesen erős növekedésű, kis illetve közepes terméshozamú. Levele szabályos öt karéjú, kissé megnyúlt; a levélerek töve és a levélnyél pirosas színezetű. Fürtjei kicsik vagy közepesen nagyok, átlagosan 100 grammosak, kis, gömbölyű, hamvas, sötétkék vékony héjú bogyói jellegzetesen fűízűek.
Késői érésű fajta, október első felében érik, cukortartalma általában magas. Fagytűrő képessége kitűnő, a betegségekre kevéssé hajlamos: ellenáll a lisztharmatnak és rothadásnak.

BORA

Borászati szempontból a cabernet franc sok közös tulajdonságot mutat a cabernet sauvignonnal: legfontosabb, hogy mindkét fajta kiemelkedő minőségű, élénk savakban gazdag bort ad. A cabernet franc önállóan és más borokkal házasítva is kiváló. Legtöbbször savignon-nal és merlot-tal keverik, így készül a francia cuvée (cabernet franc, savignon, merlot).
A cabernet franc bor mélyvörös színű, száraz minőségi vörösbor, jelentős extrakt és élénk csersavtartalommal. Illatában a piros bogyós gyümölcsök – főként a málna, cseresznye, szilva és eper – jelennek meg, borsos fűszeresség és hosszú utóíz jellemzi. A tölgyfahordós (barrique) érlelés különleges ízekkel „öltözteti” fel a cabernet franc bort: a mikrooxidáció révén különleges aromák, ízek és zamatok szabadulnak fel – legtöbbször vanília, kókusz, dohány valamint kellemes füst aroma jelenik meg –, az érő bor savai finomodnak. (A hosszabb hordós érlelés a bor eltarthatóságát is növeli.) Üvegben érlelve árnyalatnyi ibolya, gomba, és föld illat jelenik meg.

Cabernet Savignon

Eredete és történelme

A cabernet sauvignon szőlőfajta Délnyugat-Franciaországból származik, elsőként a 17. században említik írásos források. Kialakulása a szintén Délnyugat-Franciaországban honos cabernet franc és sauvignon blanc szőlőfajták vadon történő beporzásának eredménye. Neve is erre utal: a francia „sauvage” szó jelentése 'vad', azaz a szőlőfajta neve „vad cabernet”. Az eredetet a Kaliforniai Egyetem Davis Szőlészeti és Borászati Tanszékének kutatói DNS vizsgálatokkal igazolták 1997-ben.

Tulajdonságai

A cabernet sauvignon fajta közepesen vízigényes, a meleg klímát szereti. Fürtje közepesen tömött, hosszúkás. Bogyói aprók, magja nagy, a mag-hús aránya átlagosan 1:12, amely a szőlőfajták között kiemelkedően magasnak számít. A bogyóhéj vastag és színanyagban gazdag. A bogyó csersavtartalma – elsősorban a magnak, másodsorban a héjnak köszönhetően – magas. A cabernet sauvignon későn virágzik és későn érik. Magas csersavtartalma miatt kiemelten fontos, hogy a gyümölcsöt a teljes fiziológiai érettség állapotában szedjék, máskülönben rendkívül kellemetlen, éles, szárító érzetű bort ad. A lisztharmatra érzékeny, a vastag héjnak köszönhetően ellenáll a rothadásnak. A tőke növekedési képessége magas, ezért gyakran alacsony növekedésű gyökértörzsre oltják, illetve szegényes talajba telepítik. Fás részei kemények, ami a faggyal szemben ellenállóvá, valamint gépi szüretre alkalmassá teszi. Talajigény szempontjából jól alkalmazkodik, de igazán kiváló minőségű gyümölcsöt jó vízelvezetésű, kavicsos, úgynevezett „gravel” talajon ad. A talaj agyag- és mészkőtartalma lassíthatja az gyümölcs érését.

Borának jellemzői

A cabernet sauvignon borában közepesen kifejezett primer gyümölcsaromákat találunk, gyakran fekete ribizlire (cassis) és egyéb fekete bogyós gyümölcsökre emlékeztet. Érleléssel egyéb szekunder aromák fejlődhetnek ki a borban, mint például az eukaliptusz, menta, cédrus és dohány. A hideg klímán termesztett cabernet sauvignon borának illatán gyakran úrrá lesz a vörösbornál kellemetlen herbásság (gyógynövényesség), paprika és zöldpaprika. Ez utóbbi a metoxipirazin vegyületnek köszönhető, amelyre az ember orra rendkívül érzékeny. Forró klímán a gyümölcs túlérett, lekváros, esetleg főtt gyümölcsös aromákat vihet a borba. A cabernet sauvignon bora általában nagy testű, közepes-magas alkoholtartalmú, magas csersavtartalommal és közepes-magas savtartalommal rendelkezik. A csersavtartalomnak, a savnak és a magas antioxidáns tartalomnak köszönhetően hosszan érlelhető, gyakran évtizedekig fejlődik a palackban. A magas csersavtartalom miatt a legjobb minőségű borokat érdemes akár 4–8 évig is érlelni fogyasztás előtt.A magas antioxidáns-szint miatt mértékletes fogyasztása jó hatást gyakorolhat az egészségre.

Kadarka

Eredete, elterjedtsége

Származása bizonytalan, egyesek Kis-Ázsiai eredetűnek tartják, mások pedig Albániát jelölik meg származási helyéül. A neve az albániai Shkodra város szerbhorvát „Skadar” nevéből ered. Magyarországra a Balkán-félszigetről került, valószínűleg szerb közvetítéssel, a török kiűzését követően, a 18. században. Hazánkban gyorsan elterjedt és a reformkorban már szinte minden borvidékünkön termesztették; napjainkra termőterületei lecsökkentek. Leghíresebbekké az alföldi Kadarka (Kiskőrös) és a szekszárdi Kadarka borok váltak. A magyar borvidékek közül a kadarka igazi otthona a Kunsági illetve a szekszárdi borvidék.A „kadar” a hunok főbírája volt egyes források szerint.

JELLEMZŐI

Tőkéje még a sovány homokon is erős növekedésű, hajtásai mereven felállóak, ezért támasz nélkül (ún. gyalogműveléssel) is termeszthető. Rendkívül igénytelen, edzett, jó szárazságtűrő fajta. Levele sötétzöld, fényes, hólyagos felületű, durva tapintású. Fürtje hengeres, tömött, közepes méretű, szereti a földközeli, hagyományos fakaros telepítést. Napfényigénye magas. Bogyói kékesfeketék, árnyékos oldalukon néha zöldeskékek. Késői érésű fajta, de rothadékonysága és fagyérzékenysége miatt gyakran már szeptemberben szüretelik, alacsony mustfokkal és kevés színanyaggal. Jó fekvésben és kedvező évjárat esetén a 18-20 mustfokot is elérheti. Általában bőtermő, de termőképességét erősen befolyásolják a termékenyülés viszonyai. Bora – jó érés esetén – kiemelkedően fűszeres zamatú. Kötöttebb és löszös talajon magasabb minőségű, testesebb vörösborokat, míg lazább homoktalajon vékonyabb, üdébb borokat terem.

Kékfrankos

A kékfrankos a szőlőfélék (Vitaceae) családjába, a bortermő szőlőkhöz (Vitis vinifera) tartozó szőlőfajta, melyből tipikusan savhangsúlyos, gyümölcsös, tanninban közepesen gazdag, fűszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek. Hasonnevei: többek közt Blaufränkisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra, Moravka. Magyarország legelterjedtebb vörös borszőlőfajtája. A német név (Lemberger) Lemberg hercegségre utal a mai Szlovéniában, ami valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. A kékfrankosnak Kelet- és Közép-Európában egy felmérés szerint több mint negyven névváltozata van. Bulgáriában például a neve Gamé, és ennek alapján valamikor azt gondolták, hogy eredetileg a Gamay típus klónozása lehetett, de ma már igazi Vinifera változatnak tekintik.

Tőkéje gyors növésű. Fürtje közepes nagyságú, közepesen tömött, rövid nyelű. Bogyói közepesek, vastag héjúak, kissé hamvasak. Jól termő fajta, szeptemberben szüretelhető és a leszedésével nem kell sietni, mert nehezen rothad. A kékfrankos általános Közép-Európában, beleértve Ausztriát és Németországot is. Magyarország számos borvidékén termesztik, többek közt Sopronban, Villányban, Hajóson, Szekszárdon és Egerben. Az öt borvidék kékfrankos borai eltérő jellegűek.

A kékfrankos az 1990-es években itthon még lenézett szőlőfajta volt, amit sokan szívesen lecseréltek volna divatosabb fajtákra, az utóbbi években azonban népszerűsége egyre emelkedett. Sőt, most már vannak borászok, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a kékfrankos termesztéséhez Magyarország adottságai egyedülállóak. A kékfrankost nem csak önállóan palackozzák, fő alkotója az egri és a szekszárdi bikavérnek is. A Monarchiában a 19. században terjedt el, eredete vitatott. Tartja magát az a nézet is, hogy a Kaszpi-tenger vidékéről származik és még a honfoglaló magyarok hozták magukkal. DNS vizsgálatok szerint a kékfrankos a hunszőlő (Gouais blanc) és a Blaue Zimmettraube keresztezésével jött létre Alsó-Stájerországban.

Kékoportó

Eredete és elterjedtsége

Származása bizonytalan. Egyesek neve után portugál eredetűnek, míg mások osztrák származásúnak tartják. A legnépszerűbb történet szerint az első tőkéket az osztrák Baron von Fries hozta a portugáliai Portóból (spanyolul Oporto), Vöslau (Alsó-Ausztria) melletti birtokára 1772-ben. Innen került át Magyarországra, ahol a bogyók hamvaskék színe miatt kapta a kékoportó nevet. A szőlészek a fajta külső jegyei alapján, a természetes rendszerezés szerint a keleti változatcsoportba sorolják. Ausztriában már a 19. században igen elterjedt volt; onnan vitték a szőlőtőkéket Németországba, ahol az 1970-es éveket jellemző „vörösbor-boom” idején vált igazán népszerűvé.Ma Rheinhessen és Pfalz borvidékeken, 4 980 hektáron, a teljes termőterületek 4,8% án termelik. Az oportót Magyarország legtöbb vörösbor-termelő borvidékén megtaláljuk. Jellemzően az egri, a szekszárdi, a hajós-bajai borvidékeken terem, de önálló fajtaként a Villány–Siklósi borvidéken vált ismert és keresett márkává. Mintegy másfél ezer hektáron termelik, főleg az ország délnyugati részén.

Jellemzői

Tőkéje közepes fejlődésű, elterülő vesszőkkel, mind rövidcsapra, mind hosszúcsapra metszve bőven terem. Levele világoszöld színű, csupasz, fényes, sima felületű, vékony szövetű. Szeptember első felében már érik, ám szüretelésének idejét inkább a termés egészségi állapota határozza meg (rothadékony fajta). Téli fagyállósága jó; talajban és fekvésben nem válogatós, a száraz homoktalajon is jól fejlődik. Fürtjei közepesek (átlagsúlya 11 dkg), vállasak és tömöttek. Bogyói közepesek, gömbölyűek, sötétkék vékony héjúak, hamvasak, édes lédúsak. Korai érése és kedvező fürtfelépítése, valamint ritkaságnak számító kék színű bogyója miatt étkezési célra is felhasználják. Szelektált változata a teltfürtű kékoportó. Vannak szürke, zöld és fehér változatai is, de ezek ritkák, kivéve az osztrák grüner portugiesert (zöld). Bora lágy, nagy csersavtartalmú, szép vörös színű, gyorsan fejlődő, fajtajelleges ízekkel, zamatokkal rendelkező – bár ezt a tulajdonságát csak nagyon jó, inkább délies jellegű termőhelyeken nyújtja. Borát a hétköznapok vörösborának tartják és sokáig azt gondolták, hogy az oportó semmiképpen sem veheti fel a versenyt például a cabernet sauvignonnal, de ez a vélemény napjainkban (Polgár Zoltán 1999-es kékoportója után) változni kezdett.

Merlot

A merlot [mɛrˈlo], az egész világon ismert, világfajtának tekinthető vörösborszőlő, nemzetközi besorolás szerint a „nagy” kékszőlőfajták egyike. Ősi, francia fajta, feltételezetten Bordeaux-ból származik. Ma a bordeaux-i borvidék hat legkiterjedtebb termőterülettel bíró vörösborszőlő-fajtáinak egyike (a további öt a cabernet sauvignon, cabernet franc, carmenère, malbec és a petit verdot) és a bordeaux-i alapborok meghatározó szőlője. Közkedveltségének elsődleges oka, hogy bora finom, szép sötétvörös, közepesen testes, lágy, teljes zamatú, gyümölcsös – kissé vaníliás, fekete ribizlis, szilvás tónusú – bársonyosan csersavas, száraz minőségi vörösbor, amely már rövid érlelési idő után élvezhető. A merlot jellege termőterület és éghajlat szerint igen változatos, az egyszerű, lekváros ízvilágú boroktól a különlegesen érlelt sűrű vörösborokig minden kategóriájú bort készítenek belőle. Elterjedt mutánsai az 1980 táján Brazíliában felfedezett merlot gris és merlot rose.

Jellemzői

Merlot levél.Tőkéje középerős növekedésű; rendkívül érzékeny, igényes fajta. Eredményes, bő termésre csak védett, fagymentes fekvésben és tápanyagban gazdag talajon számíthatunk. Korán hajt, ezért a tavaszi fagyokra különösen érzékeny. Levele szabályos, öt karéjú, levélnyele és levélerei teljesen zöldek. Fürtje kicsi, vagy közepes nagyságú, vállas, laza, 12 dkg átlagsúlyú; bogyói kicsik, sötétkékek, gömbölyűek, hamvas vékony héjúak. Zöldmunka igénye igen nagy, vegetációs időben 3-4-szer kell a hajtását válogatni ill. csonkázni. Eredményesen csak keskeny lombfalas módszerrel (ernyő) termeszthető. Peronoszpórára nagyon, lisztharmatra kevésbé fogékony. Cukorképző képessége kiváló. Szeptember végén, október elején érik. A meleg, szép ősz töppedést idézhet elő a bogyókban és az ízek koncentrálódhatnak
Bora mélyvörös, telt, sajátos, zamat- és ízgazdag, fekete ribizlis, szilvás tónusú, bársonyosan savas, gyorsan fejlődő, száraz minőségi vörösbor. A késői szüretelésű szőlőből finom illatú és zamatú, a fajta minden szépségét hordozó kiváló bor lesz. Illatában és ízében gyakran a cseresznye-, az eper- és málna-aroma érezhető, néha zöldségek (olíva, gomba), a föld (humusz, fű) és fűszerek (tea, eukaliptusz, menta, szurokfű, rozmaring, kakukkfű) illata is felfedezhető.A hosszabb hordós érlelést vaníliás, túlérett kék szilvára hasonlító zamattal hálálja meg. Tölgyfa hordós érleléssel karamell, csokoládé, kávébab ízjegyek is megjelennek. Hosszan eltartható, olykor 10-15 év múltán is kiváló minőségű bor marad. Gyakran házasítják a cabernet fajtákkal, mert lekerekíti, lágyítja azok erős tanninos ízét. (Szinte valamennyi bordeaux-i cuvée bor kisebb-nagyobb részben tartalmaz merlot-t.)

Pinot Noir

A Pinot noir (ejtsd: pino noár, IPA:[pinoˈnwaʁ]) francia eredetű, világfajta borszőlő a Vitis vinifera faj egy változata. Nevét a francia "fenyő" és "fekete" szavakból kapta, mivel sötét színű fürtjei a fenyőfa tobozára emlékeztető alakúak. Elterjedt az egész világon, a hűvösebb éghajlatú régiókban. 1-2 szakaszban érik. Megtermékenyítés normális. A fürt átlag tömege 70-90g. Rendszeresen terem, rövid metszéssel 2-4 t/ha, hosszú metszéssel 20t/ha. Legjobb minőségét meszes talajon adja. Peronoszpórának, szürkepenésznek gyengén ellenáll. Tél tűrése kiváló. Berlandieri x ripária alannyal jó az affinitása. Mustjának cukortartalma 20-24%, késői szüretkor 30%. A belőle erjesztett bor alkoholtartalma 12-14%, az összes savtartalom 0,5%. A bor kellemes, harmonikus, rubin-piros színű, igen keresett fajta. Ha rosszul színeződik, 5-10% festékszőlőt adnak hozzá. Franciaországban fehér pezsgő készítésére is használják.
A Pinot noir vörös szőlőfajta, amely Franciaországból származik, termőhelyei Burgundia és Champagne környéke. A Pinot blanc-al és a [Pinot gris]-vel (Szürkebarát) fajtacsoportot alkot. A csoportban ez a fajta a kék, vagy fekete bogyójú "testvér". Innen ered elnevezése, a "noir" jelentése sötét-fekete. Nálunk elsősorban vörösbor készül terméséből, míg származási helyén főleg pezsgő-alapbort készítenek belőle. A Pinot Noir igen fekvésérzékeny, leginkább a hűvösebb, északi fekvésű domboldalakat kedveli, ebből következően a téli fagyokra kevésbé érzékeny. A szőlőszemek vékony héjúak, mélykék színűek és rendkívül édesek. Időjárástól függően általában szeptember közepén, október elején éri el a szüretelhető 20-as [mustfok]-ot. A fajta komoly hátránya, hogy a gombás fertőzésekre igen érzékeny. A Pinot Noirból készült bor méltán érdemelte ki a "borok királya" elnevezést. A pompás zamatú, mélyvörös rubint színű bor ízharmóniája leginkább meggyre, málnára, szilvára, eperre vagy a cseresznyére emlékeztet. Gyümlcsös jellege miatt leginkább nagyvadakhoz, barna húsú szárnyasokhoz ajánlkozik, de kitűnő kísérője lehet néhány szelet Camambert vagy Brie sajtnak is. Testes, csersavakban gazdag, ezért szervírozása 16-18 °C fokon ajánlott.

Syrah

A Syrah vagy Shiraz korábban perzsa eredetűnek vélt, 1999-ben azonban DNS-vizsgálatok nyomán biztosan állítható, hogy Franciaországban kialakult szőlőfajta, két dél-francia fajtától, a durezától és a mondeuse blanche-tól származik. A Syrah nem összekeverendő a Petit Sirah szőlővel mely egy keresztezese a Syrah és Peloursin szőlőfajoknak 1880-ból. Jellegzetesen ribiszke és keserű csokoládé illatú vörösbor készül, amely világszerte leginkább Kalifornia, Dél-Afrika és Ausztrália bortermelői révén vált ismertté. A szőlőfajtának két neve terjedt el a világon, míg a klasszikus francia elnevezést, a syrah-t elsősorban Európában használják, addig az ausztrálok shiraza az Újvilágot ihlette meg igazán. Legmegbecsültebb hazájában, a Rhone völgy északi részén két klónját különböztetik meg: az egyik az apróbb szemű, magasabb rendű típus, amelyet petite syrah-nak neveznek, a másik a viszonylag nagy bogyójú grosse syrah, amely kevesebb színt és tannint ad a bornak.

A szőlő

Az életerős és ellenálló növény a szokásosnál később virágzik, ami azért hasznos, mert így kevésbé van kitéve az esetleges tavaszi fagyok romboló hatásának, ellenben viszonylag korán érik. Viszonylag bőven termő fajta. Nagy mennyiségben tartalmaz színező- és cserzőanyagokat, ezért alkalmas tölgyfahordóban való érlelésre, de csak a legjobb minőséget ajánlatos új barrique-ba helyezni.

Bor

Nagy testű, fűszeres, dús és finom cserzőanyagú kiváló bort ad. A cabernet fajtákhoz hasonlóan jól érlelhető, ugyanakkor sokkal hamarabb kerül szelíd, iható állapotba. A tapasztalatok szerint túl nagy terhelés esetén elveszítheti sűrű, vastag jellegét, ha pedig nem szedik le időben a tőkéről, és gyorsan túlérik, jelentősen csökkenhetnek savai és aromaintenzitása. A szüret a másik oldalról nézve is kritikus lehet, a hűvösebb borvidékekre telepített syrah-knál az éretlenség jelei a túl átható borsos íz, valamint az égett gumi. Nálunk a ’90-es évek végén kezdték telepíteni. Mára már hazánkban is élvezhetjük nagy termelőink első kísérleteinek kiváló eredményeit.

Zweigelt

A Zweigelt ,másnéven Kék Zweigelt egy kék szőlőfajta, amelyet az osztrák Dr. Fritz Zweigelt a Kékfrankos és a Szent Lőrinc fajták keresztezésével nemesített ki 1922-ben az ausztriai Klosterneuburgban.

Termőterületei

Nagy ültetvények találhatóak Ausztriában és Kanadában. Emellett elterjedt Csehországban, Szlovákiában és újabban Belgiumban, Lengyelországban is. Magyarországon a 60-as évektől kezdett ismertté válni. Hazánkban elsősorban a Soproni, Mátrai, Csongrádi, Egri valamint a Szekszárdi borvidéken üdvözölhetjük. Jelenlegi termőterülete mintegy 2440 ha. Változatos talajösszetétel mellett termeszthető, nincsenek különleges igényei.

Jellemzői

Középérésű, többnyire szeptember második felében szüretelik. Hibája, hogy bogyói olykor egyenlőtlenül színeződnek és érnek, s a fürtben parthenocarp zöld bogyók is előfordulnak. Erős növekedési erélyű. Nagy termésekre képes, bőtermő fajta, de a túl nagy termésből származó bor minősége szerény. A fekvés iránt különösebben nem igényes. Tápanyagigényes, elsősorban a mély rétegű, tápdús talajokat kedveli. Viszonylagos fagytűrése a Kékfrankostól elmarad és rothadásra is hajlamosabb. Szárazságtűrése közepes. A túlterhelésre kifejezetten érzékeny fajta. Aránylag kevés hajtást nevel, szellős, laza lombú, zöldmunka igénye mérsékelt. Levele nagy, kerekded, sötétzöld, vastag szövetű, sima felületű, alig tagolt, záródó vagy zárt vállöblű. Levéllemeze hullámos. Levélszéle csipkés. Fonáka főleg az ereken serteszőrös, erei zöldek vagy enyhén piros árnyalatúak. Levélnyele halványpiros. Fürtje nagy, kúp alakú, tömött, két, esetenként több elágazással. Tőkéje erős növekedésű, ritka vesszőzetű.

Bora

Bora színanyagban gazdag, kissé lila árnyalatú, jellegzetes zamatú, a Kékfrankosnál általában lágyabb karakterű, harmonikus.