A villányi borászati régió

Ez a borvidék Magyarország elsőrendű vörösbor termő területe. A fehérbor termelés alárendeltebb, inkább Siklós térségére koncentrálódik. A szőlőültetvények a Villányi-hegység védett déli és keleti lejtőin terülnek el. A mészkőhegység lépcsői ideális domborzatot biztosítanak a magas hatásfokú szőlőműveléshez, felfogva az északról érkező hideg légtömeget, ami speciális szubmeditterrán mikroklíma kialakulását teszi lehetővé. Talajai a földtörténeti középkor tengereiben lerakódott karbonátos kőzetek, úgy mint a dolomit, márga és mészkő, amelyeket homokos lösz borít. A klíma és a talajadottságok ezen szerencsés kombinációja adja Magyarország leggazdagabb vörösborait.

A fehérbor szőlőfajták közül a hagyományos Olaszrizlinget, Hárslevelűt kell megemlítenünk, míg a Chardonnay az utóbbi évtizedekben vált elismertté. A vörösborszőlő fajták közül a Kadarka és az Oportó termelése nyúlik vissza időben a legmesszebb. Az előbbi szinte teljesen eltűnt a minőségi borkínálatból, míg az Oportó mellé századunkban felsorakozott a Merlot, a Kékfrankos (Nagyburgundi), a Zweigelt, a Cabernet Franc és a Cabernet Sauvignon, legújabban a Pinot Noir és a Syrah fajták is ígéretesnek mutatkoznak. A borvidéken hosszabb idő óta rosét is előállítanak, egyes termelők sikerrel élesztik újjá a hagyományos sillert is.

A vörösborok általában nehezek, testesek, magas alkoholtartalom és különlegesen magas tannin jellemzi őket, jellegzetes, intenzív bukéjuk (a villányi buké) könnyen felismerhetővé teszi őket. Az Oportó már egy év után forgalomba kerül, míg a testesebb fajták borai néhány év érlelés után, óborként jelennek meg a piacon, fogyasztásukkal ajánlott 4-5 évet várni.

Hazánk egyik legjellegzetesebb, legdélibb elhelyezkedésű borvidéke a Villányi-hegység déli, délnyugati lankáin terül el. Éghajlata a Pécsi borvidékhez hasonlóan szubmediterrán jellegű. Talaja lösz és vörösagyag. Ökológiai adottságai egyaránt alkalmasak a minőségi vörös- és fehérborok készítésére. Bár a vonatkozó FVM-rendelet a borvidéken belül nem nevez meg körzeteket, Villány térségében főképpen vörösborokat, Siklós környékén pedig leginkább fehérborokat termelnek. A borvidék igazi hírnevét vörösboraival alapozta meg.

Borai közül a vörösborok országos viszonylatban mind minőségben, mind fajtaválasztékban vitathatatlanul az első helyen állnak. Szép mélyvörös színűek, testesek, fűszeresek, harmonikusan lágyak, nagy élvezeti értéket nyújtanak. Közöttük a hagyományosan híres Villányi portugieser itt talált igazi hazájára, sőt hazánkban jóformán csak itt készülhet belőle „nagy minőség” – elfogadható biztonsággal. Elterjedt és megbecsült fajtának minősül a Kékfrankos is. Utóbbi évtizedekben különösen híressé váltak a Villányi cabernet franc és Villányi cabernet sauvignon borok, melyek egyre nagyobb rangot adnak a borvidéknek. A kékszőlő fajtákból mind szélesebb körben készítenek kellemes, üde rozéborokat is.

A villányi szőlő-borgazdaságok a palackozott, kiemelkedő minőségű borok nagy részarányát tekintve országosan is előkelő helyet vívtak ki maguknak. A fehérborok között a legelterjedtebbek az Olaszrizling és a Hárslevelű fajták. Fölkarolt fajták még a Chardonnay, a Rajnai rizling és a Tramini. Legismertebb fehérborok a Siklósi olaszrizling és a Villányi hárslevelű.
Magyarország déli részén, a Mecsek hegység lejtőitől DK-i irányba, az országhatár mentén fekszik, a Villányi hegység déli és keleti lejtőin. Villányi és Siklósi körzetre tagozódik, 16 községet foglal magába. A borvidékbe Bisse, Csarnóta, Diósviszló, Harkány, Hegyszentmárton, Kisharsány, Kistótfalu, Márfa, Nagyharsány, Nagytótfalu, Palkonya, Siklós, Túrony, Villány és Villánykövesd településeknek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészei tartoznak. Szőlőtermesztésre alkalmas terület a borvidéken, a termőhelyi kataszter osztályba sorolása szerint: összes lehetséges telepítési terület: 4522 ha Fehérszőlő 402 ha Kékszőlő 1842 ha A környező síkságból kiemelkedő Villányi-hegység déli ketettségű lankáin kb. 25 km hosszan terül el.

A termőhely földrajzi helyzete alapján kimagasló mennyiségű és időtartamú napsugárzásban részesül. Az évi középhőmérséklet kb. 11°C, a vegetációs időszak átlaghőmérséklete 17,5°C. A csapadék évi mennyisége a sokéves átlag alapján 700 mm. Keveredik a kontinetális é smediterrán éghajlat, a déli lejtőkön elsősorban a mediterrán hatás érvényesül. Mérsékelten nedves vidék, enyhe téllel, ahol a csapadék eloszlása viszonylag egyenletes, és a hőmérésklet ingadozás kicsi. Az uralkodó szél északi és északnyugati, de gyakori a nyugat-kelet irányú levegőmozgás is.

A Villányi-hegység alapközetét tekintve középső triász kori mészkőből és dolomitból, jurakori tengeri üledékből származó mészkőből, valamint az alsó kréta időszakban képződött mészkőből áll. Az alapközeten túlnyomó részt csernozjom barnaerdőtalaj alakult ki. A pleisztocén időszakban, a hideg, száraz éghajlatú stádiumokban kialakult lösz és lösszerű "lejtőüledék" képezi a talajok anyaközetét. Mészben való gazdagságából adódóan könnyen aprózódik és málik, ezért termékeny talajtakaró jött létre rajta. Ennek megfelelően a talajtakaró a lejtőkön változó vastagságú mészben gazdag agyagos lösz, melyket a fennsík jellegű hegytetőn több helyen rerendzina vált. Az alapközeten található altalaj vastagsága dülőnként eltérő. A termőhelyet általában jellemzi, hogy viszonylag vastag, tápanyagokban gazdag talaj takarja az alapkőzetet. Magyarország első teljes értékű eredetvédelmi rendszere itt épült ki. A borturizmus első hazai bástyája a Villány- Siklósi Borút. A térség legerőteljesebb vonzereje a bor.

A hagyományhoz tartozik a Kadarka, a Portugieser, vagy a siller bor jelenléte is. A Villányi borvidék azonban arra is képes, hogy a hagyomány tisztelete mellett folyamatosan megújuljon. Borok tekintetében szinte tökéletes és teljes skálát kínál. Számos modern pincészetben a legújabb technológiával dolgoznak. A helyi bortermelő gazdák borversenyek, kiállítások rendszeresen díjazott szereplői. Eddig hat alkalommal tüntettek ki villányi borászt, illetve pincészetet az „Év Bortermelője” és az „Év Pincészete” címmel. A Villányi borvidéknek tagadhatatlan tulajdonsága, hogy elégséges számban vannak jelen, jelentős szellemi erőt képviselő pincészetek és azok szakemberei. A birtokalapító generáció mellett a második generáció is jelentős erőt képvisel. Az Ő kezükben van a Villányi borvidék jövője!

A Bock család 1850 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel a villányi borvidáken. A bor szeretete és elkészítésének fortélyai apáról fiúra szállnak immár 9 generáció óta. A szőlőtermesztés jelenleg 70 hektár saját, és 70 hektár integrált szőlőterületen történik. Az ültetvények a villányi borvidék legkiválóbb (Jammertár, Kopár, Bocor, Csllagvölgy, Feket-hegy, Ördögéárok). A négycsillagos Bock Hotel Ermitage-ban és Óbor éteremben kényelmes kikapcsolódásra talál minden betérő vendégük.

Pincészetünket a magyar borászat megmentője, a híres szőlész, Teleki Zsigmond alapította 1881-ben, az ő öröksége ma is meghatározó birtokunk távlati céljaiban és mindennapi életében egyaránt. Villány leghosszabb pincerendszere húzódik a modern borászati üzem alatt, amelyben évente 2 millió bort palackozunk. A borvidék legnagyobb pincészeteként vannak területeink minden kiemelkedő minőséget adó dűlőben, terem gyümölcsünk a legendás Kopár-dűlőben, az Ördögárok-, a Csillagvölgy- vagy a Jammertal-dűlőben is. Pincészetünk jelenleg 370 hektár termőterülettel rendelkezik, amely 2020-ra közel 500 hektárra bővül. A Teleki-hagyományok és a borvidék tradíciói mellett fontos számunkra az innováció, így a múlt értékei és az emberi tudás mellett a modern berendezéseket is a minőség szolgálatába állítjuk a műholdas szőlőfigyelő-rendszertől a számítógép-vezérelte telepítésig. Villány kivételes adottságai páratlan vörösborokat eredményeznek, a mediterrán klímának köszönhetően itt biztonsággal beérnek a bordeaux-i fajták – a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot –, de jól érzi magát a kékfrankos is. Kisebb mennyiségben szüreteljük, de szeretjük a syrah-t vagy az itthon kevéssé ismert petit verdot-t is. Villány hagyományos fajtája, a portugieser vörösborként és rozéként is készül, a pinot noir pedig hűvös eleganciájával nemcsak vörösboraink szépségét emeli, hanem palackos erjesztésű pezsgőnk alapanyagát is adja. Fehérborunk az ország legnépszerűbb fajtájából, olaszrizlingből, illetve hárslevelűből készül, melyhez immár csatlakozott a népszerű Irsai Olivér is.

Pincészetünk teljes mértékben családi vállalkozás, mely évtizedek óta szőlőtermesztéssel és feldolgozással foglalkozik Magyarország legdélebbi és egyben legnépszerűbb borvidékén, a Villányi Borvidéken. Az első saját palackozású borunkat 1988-ban hoztuk forgalomba, mely révén mára már az ország legismertebb pincészeteinek egyikévé váltunk. Gere Tamás neve 30 éve jelent egyet a piacon a kiemelkedő minőséggel. Jelenleg 35 hektáron gazdálkodunk. Ültetvényeink a borvidék legjobb adottságú területein helyezkednek el. A minőség elkötelezettjeként kizárólag palackozott borok előállításával foglalkozunk. Éves termelésünk 250 – 300 ezer palack közé tehető. Termékpalettánkban egyaránt megtalálhatóak a fehér, rosé és vörösborok. Boraink 2006 óta az egész borvidékre kiterjedő eredetvédelmi rendszer keretében kerülnek forgalomba ( DHC Villány ). A termelés nagyjából 80 % - át az alapsorozat ( DHC Classicus ) borai adják, míg a válogatás sorozat borai ( DHC Premium ) csak néhány ezres tételben készülnek. A forgalom döntő részét is így a Classicus borok adják, melyek elsősorban nagyáruházakban jelennek meg. Prémium boraink ezzel ellentétben kifejezetten a gasztronómia és borszaküzletek számára készülnek kis mennyiségben. Munkánk során mindenekelőtt a terroir jegyek megőrzését tartjuk szem előtt a tradicionális borkészítéssel karöltve természetesen. Különösen fontos célkitűzés borászatunk számára a magyar fajták megőrzésének és népszerűsítésének kérdése is. Célunk mindenekelőtt palackba zárni Villány egyedi adottságait és hangulatát

Günzer Tamás 22 éve foglalkozik szőlészette-.borászattal, akkor 0,3 hektár szőlőterületen, most 45 hektáron gazdálkodik. Az ültetvények villány legjobb adottságú dűlőiben helyezkednek el: Ördögárok, Kopár, bocok, Jammertal. A pincészet családi vállalkozás, mely az egyedi különleges borok előállítását tűzte ki célul. Fehér-, rozé-, siller-, és vörösborok egyaránt megtalálhatók a palettáján.

Erhard és Evelyn Heumann egy német-svájci pár, az 1990-es években alapították borászatukat élve a lehetőséggel, hogy megvalósítágk álmukat, ami nem más, minthogy kiemelkedő borokat készítsenek jutányos áron. A bor iréánti szenvedélyük, a minőség iránti elkötelezettségük, és végül, de nem utolsó sorban a villányi-siklósi terrior meghozta gyümölcsét. Erre több nemzeti és nemzetközi díj,valamint kóstoláskon adott magas pontszáma a bízonyíték. A pincészet jelenleg 10 hektáron gazdálkodik, főleg a siklósi térségben. Területeik jellemzően déli kitettségűek, 95%-uk prémium kategóriás a villányi eredetvédelmi rendszer szerint.

A Borászat A borászatot Horst Hummel alapította 1998-ban Villányban. A borászat 7,5 ha szőlőterülettel rendelkezik, ahol portugieser, kékfrankos (lemberger), cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot fajták találhatók. A hárslevelű (lindenblättriger), a furmint és a tramini vásárolt szőlőként kerülnek feldolgozásra. A gazdálkodás 2008 óta a biológiai szőlőművelés szabályai alapján folyik. Vörösboraink nyílt kádakban spontán erjednek. Az erjedés lezárulása után a bor további 2-4 hetet ázik a héján. Ezt követően különböző méretű és eredetű tölgyfahordókba kerülnek, ahol fajtától függően nagyjából két évet érnek. A borászat kifejezett célja, hogy modern, biológiai művelésből származó egészséges szőlőből hamisítatlan, önálló, karakteres borokat készítsen, melyek megmutatják a szőlőfajta, a talaj és a különleges villányi klíma sajátosságait.

Telejs egészében családi pincészet, mely a minőség elkötelett híve. Ültetvényeik a borvidék legjobb adottságú dűlőiben találhatók. A termékpalettáben egyaránt megtalálhatók fehér-, rozé- és vörösborok, melyek kizárólaga borvidék eredetvédelmi rendszerének megfelelően kerülnek forgalomba a DHC Villány megjelöléssel.Egyik fontos céljuk a minőségi magyar borfogyasztás népszerűsítése, Villány egyediségének, hangulatának megismertetése látogatóikkal.

Családunkban a szőlőtermesztés sok évtizedes múltra tekint vissza, így már kisgyermekként kivettem a részem a szőlővel és borral kapcsolatos munkálatokból. Édesapámmal 1996-ban alapítottunk meg vállalkozásunkat - ekkor már kizárólag szőlőt műveltünk - melynek legfontosabb célja a csúcsminőségű borok készítése és azok megismertetése nemcsak a hazai, hanem más országok borkedvelőivel is. Jelenleg 18,5 hektáron gazdálkodunk a Villányi borvidéken, Magyarország legdélibb fekvésű, legnaposabb borvidékén. A hosszú, száraz nyarak, a szubmediterrán éghajlat és a löszös talaj, mind ideális feltételeket teremt a szőlőtermesztésnek. A hely kiváló adottságait kihasználva, hozzáértéssel, odafigyeléssel és törődéssel készülnek évről-évre a Maczkó-borok. A borvidék főként vörösborairól ismert, fajtáink között szerepel a portugieser, zweigelt, blauburger, pinot noir, merlot, cabernet sauvignon, kékfrankos és cabernet franc. Fehér fajtáink az olaszrizling és a chardonnay. Célunk évről-évre több prémium kategóriás bor készítése, és annak bizonyítása, hogy Villányban is készíthetők olyan borok, melyek a világon bárhol megállják a helyüket. A borversenyeken elért Nagy Arany és Arany érmek megerősítenek abban, hogy jó úton járunk és ezt az utat kell folytatnunk. Mindez továbbra is sok és következetes munkát követel, melybe a későbbiekben a következő generációknak is be kell kapcsolódniuk.

A Sausa fiatal szőlészekből és borászokból álló nemzetközi csapata arra törekszik, hogy boraiban megalkuvások nélkül, a lehető legtermészetesebben és tisztábban jelenjen meg a fajta, az évjárat, és a két borvidék, Tokaj és Villány különleges potenciálja. Hisznek abban, hogy a modern technológia és a kézműves precizitás egységében komoly erő rejlik. Ez az energia viszi a csapatot dűlőik mélyebb megismerése, és izgalmas, új borok felé.

A családi birtok szőlőterületei a borvidék villányi termelési körzetében találhatóak. A legkiválóbb dűlőkben helyezkednek el: Jammertal, Sterntal, Ördögárok, Remete, Kopár és Várerdő. A szőlőterület nagysága 20 hektár. A területek zöme déli, a kisebbik része keleti, illetve nyugati fekvésű. Többségük 130-200m közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Az ültetvényekben Portugieser, Kadarka, Kékfrankos, Pinot Noir, Merlot, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon fajtákat termesztünk. Művelésmódjuk középmagas kordon, amelyen egy- és kétrügyes, rövidcsapos metszést végzünk. A legjobb fekvésű ültetvényeikben visszafogott metszéssel határoljuk be a termésmennyiséget. A fürtöket kétszer átválogatjuk a szüret és a feldolgozás folyamán, így a betakarított termésből csak az egészségeset dolgozzuk fel. A feldolgozó és a pince építése 1993-ban kezdődött, és több lépésben alakult ki a mai nagysága és szerkezete.

A Vylyan pincészet napsütötte szeglet a Villányi-hegység csodálatos fekvésű lankáin. A birtokközpont a dobogó dűlő szívében, Kisharsányban, a Fekete-hegyen található. A Debreczeni Pál által alapított birtok névválasztását egy 15. századi Villány-megnevezés, a VYLYAN ihlette. Hisznek benne, hogy szép bort csak kiváló szőlőből lehet készíteni. Természetes, környezetbarát módon művelik a szőlőt, készítik a bort. 2008-ban elnyerték "Az év pincészete Magyarországon" címet.