BORRÉGIÓK

Borrégió és borvidék

A borok esetében általában a borvidékeket szokás feltüntetni a palackon, mely a fogyasztók számára tökéletesen behatárolja bor készítésének helyét. Magyarország borkultúráját sokszínűség, eredetiség és egyediség jellemzi. Az ország területén található 6 borrégióban 22 különböző éghajlati, domborzati, talajtani vagy történelmi sajátosságú borvidék fedezhető fel. A Tokaji borvidék történelmi hagyományaiból és különleges természeti adottságaiból adódóan önálló borrégió. A legnagyobb területű borrégió a Duna és a Tisza folyó között elterülő Duna borrégió. A „magyar tenger” körül található borvidékeket a Balaton borrégió foglalja magába. Az Északi-Középhegységben fekvő borvidékek a Felső-Magyarországi borrégiót alkotják. Soprontól Budapest felé utazva a Felső-Pannon borrégiót érintjük, a Dunántúl legdélebbi borvidékeit pedig a Pannon borrégió fogja össze.

Az éghajlat Magyarországon döntően kontinentális, bár néhány helyen érezhető az Atlanti-óceán hatása, és Dél-Magyarország mediterrán vonásokkal is rendelkezik. Emiatt a sokszínűség miatt a borvidékek is jelentősen eltérnek egymástól, akár földrajzi közelség esetén is. Magyarország egész területe bortermő vidék. A talajnak és a klímának, illetve ezek változatos voltának köszöntető az a tény, hogy ez a kis ország 22 borvidéket mondhat magáénak. A változatosság a magyar borok egyik erénye: Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amely a klasszikus borstílusok teljes skáláját átfogja a fehér boroktól kezdve, a testes vörös borokkal és természetes édes borokkal bezárólag. A szőlőfajtákban is nagy változatosság mutatkozik meg, a magyar és nemzetközi fajták egészséges egyensúlyban vannak a borkészítésben. Magyarországot többnyire fehérbor-termelő országként ismerik, a mennyiséget tekintve ez igaz is. A Magyarországon készített borok 75 százaléka fehér, viszont hírnevet inkább vörös borok készítésében szerzett az ország, főleg a szekszárdi, villányi, és az egri borok sikerei miatt. Egyre több kék szőlőt telepítenek országszerte, ez mutatja a növekvő igényt.

Duna
A Duna borrégió 2006-ban alakult, a korábban alföldiként nyilvántartott borvidékek ésszerű együttműködésének hivatalossá tétele útján. Kétségtelen, hogy az alföldi jelző a borral kapcsolatba hozva az utóbbi évtizedekben nem feltétlenül a minőséget juttatta eszünkbe, így teljességgel érthető, hogy a borrégió tisztességes és eltökélt termelői ezzel is megpróbáltak változtatni az előítéleteken. Ma, 2020-ban lényegesen jobb helyzetben vagyunk, mint akár tíz évvel ezelőtt is. Egyre több termelő gondolja úgy, hogy a homokos lazább és mindenképpen meleg talajon is korrekt, sőt élvezetes borokat fog termelni. Nem felejthetjük el, hogy bor kell a mindennapokra is. Nem ihatunk minden kedden vasárnapi borokat, és igenis néha keddi borokat is vasárnapivá tudunk változtatni. A Duna-Tisza közén található borvidékek borai évjárattól függően a hazai termés harmad-, negyedrészét teszik ki. Ennek ellenére sokszor még ma is úgy érezzük, hogy nálunk hiány van jó asztali, azaz megbízható, tiszta ízű, könnyű ivóborokból. Ez a kategória az európai átlagban nagyüzemileg, korszerű technológiával előállított borokat jelent, amelyek nem egyszer hűtőláncon keresztül készülnek el és jutnak a fogyasztóhoz. Nem élvezeti cikként, hanem élelmiszerként fogyasztják őket. Jóval egészségesebbek, mint a szénsavas, színezett, szagosított üdítőitalok. Ezek a területei az országnak tökéletes termőhelyei lehetnek a könnyű tiszta ivóboroknak, bármiféle negatív megkülönböztetés nélkül. A talajmunkák könnyebb gépesíthetősége világviszonylatban is versenyképessé tenné ezeket a területeket, a megfelelő szőlőfajták megválasztásával valóban a mindennapok tiszta gyümölcsös borait készíthetik itt el.

A termelőkön túl ehhez más fogyasztói szemléletre is szükség van, le kell vetni az előítéleteket a homoki borokkal szemben. A déli borvidékeken (Hajós-Baja, Csongrád) a talaj már „színesebb” összetételű, a borok ízvilága a gazdagabb ásványi anyag tartalomnak megfelelően kellemesebb, változatosabb. A termelők oldaláról igényesség, megbízhatóság, a fogyasztótól pedig az előítéletektől mentes szemlélet nagy fellendülést hozhatna az alföldi borvidékek életében. A változó termelői magatartást természetesen a fogyasztókkal tudatni is kell, erre a szakújságírásnak is jó lenne felkészülni.

Magyarország legnagyobb bortermő régiója összesen 24000 hektáron helyezkedik el, és mindössze három borvidéket foglal magában, a Csongrádi, a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidékeket. Jellegzetes fajtáik a cserszegi fűszeres, az ezerjó vagy a rizlingszilváni, de megtalálható itt a kadarka is. Az itt uralkodó időjárás alapvetően kontinentális, de a sík terep és a kvarcos talaj miatt nagy a hőingadozás: forróak a nyarak, és a hideg teleket sokszor tavaszi fagyok is követik. Bár az uralkodó talaj mészköves homok, mely leginkább a folyók – elsősorban a Duna – hordalékából származik, található még barna erdőtalaj, feketeföld (csernozjom), réti és öntéstalaj is kisebb mértékben.